Ordít

Cím: „Ordít”

Ordít a fejembe a démon, nem halkul el soha

Ébren tart éjjel, belül szétkap a zaj

Kérdeztem Istent, de csak csend volt a válasz

Körülöttem arcok, de senki se lát

Beszélek, de mintha falnak menne minden szó

Mosolyog a világ, nekem meg romboló

Azt mondják „lépj túl”, mintha gomb lenne rajta

De bennem a sötét nem kér engedélyt, ha harapna

Reflexből élek, túlélő üzemmód

A fejem egy börtön, a kulcs valahol

Segítséget kérnék, de nincs aki ad

Vagy nem akarják, vagy nem értik a zajt

—

Ordít, ordít, szétrepeszti az agyam

Nem vérzik a testem, de belül szakadtam

Ha elmondom mi van, csak néznek vakon

„Másnak is rossz” – köszi, attól jobb vagyok?

A démon nem szörny, inkább én vagyok

Az összes kimondatlan, lenyelt dolog

Az összes „erős vagy”, amit rám raktak

Most visszaüt egyszerre, nem kérdez, csak csap

Volt hogy hittem, majd elmúlik egyszer

De évről évre csak hangosabb lett

Nem akarok hős lenni, se mártír se

Csak egy csendes percet kérnék végre

—

A világ pörög, én meg beragadva

Mintha üvegen át nézném magam

Segíteni tudnának… talán

De könnyebb elfordulni – az fáj kevésbé, ugye?

Nem akarom feladni, csak elfáradtam

Túl sok volt a „tarts ki”, kevés volt a vállam

Ha üvöltök belül, az nem hiszti, haver

Az egy segélyjel, csak nincs aki veszi fel

—

Ordít a fejembe, de még állok

Még nem nyert a zaj, csak támad

Ha már senki nem ért, leírom rímbe

Hátha a csend egyszer választ ad végre