Haza hív a csendben dobbanó szívem,
Mely magyar szót őriz, bármerre visz utam,
gondterhelt napokon Istenhez lépek,
s tudom: a remény mit ad ma is itt marad .
Magyar határ rajzol térképet bennem,
hiány szól ott, hol kéz nem ér kezet,
magyar zászló leng a lelkem felett is,
s azt súgja halkan: összetartozunk mind.
Ahogy léptem közelít a szülői házhoz
Nehéz gondolat nyomja a fejem
Vajon meddig jöhetek még hozzájuk
Meddig lesznek még itt velem.
Ne félj kérlek,ha harcba hív a magyar haza.
Fogjunk össze két kezünkkel mert ez a szívünk feladata.
Meg kell óvni nemzetünket,hiszen így csak elfogyunk
És ha nem lesz magyar a világon Isten elé hogy jutunk.
Fogjuk egymás kezét bátran,
ne engedjük ezt tovább.
egy a földünk, egy a nyelvünk,
egy a sorsunk egy a hazánk.
Ne higgyünk a hazug szónak
ne higgyünk hisz hamisan szólnak
az igaz út csak bennünk születik,
A becsületet a mi zászlónk viszi.
Magyar nemzet, emeld fel fejed,
erő lakik az összefogásban,
ha szív a szívhez újra talál,
új remény születik e hazában.
Ne félj kérlek,ha harcba hív a magyar haza.
Fogjunk össze két kezünkkel mert ez a szívünk feladata.
Meg kell óvni nemzetünket,hiszen így csak elfogyunk
És ha nem lesz magyar a világon Isten elé hogy jutunk.
Nem vérben mérik a hazát,
hanem kézben, mely másikért nyúl,
szóban, mely sebet nem vág,
csak hidat épít, csendből indul.
Ne félj kérlek,ha harcba hív a magyar haza.
Fogjunk össze két kezünkkel mert ez a szívünk feladata.
Meg kell óvni nemzetünket,hiszen így csak elfogyunk
És ha nem lesz magyar a világon Isten elé hogy jutunk.
Ne félj kérlek,ha harcba hív a magyar haza.
Fogjunk össze két kezünkkel mert ez a szívünk feladata.
Meg kell óvni nemzetünket,hiszen így csak elfogyunk
És ha nem lesz magyar a világon Isten elé hogy jutunk.
Gondterhelt napokon Istenhez lépek,
s tudom: a remény mit ad ma is itt marad.
Nagyzsuzsanna