És ekkor elengedsz. Nem őt hanem Önmagad.
A fájdalom és hiány már benned nem marad
Nem bosszúval, csendben könnyben ázva távozik
S a lelked ismét újból színesen bimbót hajt virágzik
A múlt láncai lehullnak csendben,
A poros régi útra többé nem lépsz
a jelen végre levegőhöz jut.
És tudod végre mennyit és mit érsz.
A megbocsátás nem a felejtés csendje,
nem az, hogy a sebet letakarja feddje.
Nem mondja: „rendben volt, ami fájt”,
csak elismeri: igen, ez volt a hiány...
És ekkor elengedsz. Nem őt hanem Önmagad.
A fájdalom és hiány már benned nem marad
Nem bosszúval, csendben könnyben ázva távozik
S a lelked ismét újból színesen bimbót hajt virágzik
Nem nyit újra ajtót, hol bántás lakott,
nem engedi vissza a romboló tegnapot.
Határt húz szelíden, de rendíthetetlen,
s kimondja: eddig volt, itt véget ér bennem.
A megbocsátás az, mikor szembe nézel,
nem félve futsz,menekülsz el
Engeded, hogy könnyezz, engeded hogy fájjon
mert tudod: a gyógyulás így kezdődik a világon.
És ekkor elengedsz. Nem őt hanem Önmagad.
A fájdalom és hiány már benned nem marad
Nem bosszúval, csendben könnyben ázva távozik
S a lelked ismét újból színesen bimbót hajt virágzik
Megérted egyszer csak egy csendes napon
hogy amit te adsz azt vissza is kapod
Túl nehéz teher, régi és poros a lejárt út,
nem visz már előre csak fogva tart a múlt.
És ekkor elengedsz. Nem őt hanem Önmagad.
A fájdalom és hiány már benned nem marad
Nem bosszúval, csendben könnyben ázva távozik
S a lelked ismét újból színesen bimbót hajt virágzik.
Óó ó Mennyit és mit érsz kinek vagy fontos..
És ekkor elengedsz. Nem őt hanem Önmagad.
A fájdalom és hiány már benned nem marad
Nem bosszúval, csendben könnyben ázva távozik
S a lelked ismét újból színesen bimbót hajt virágzik.
És ekkor elengedsz. Nem őt hanem Önmagad.
A fájdalom és hiány már benned nem marad
Nem bosszúval, csendben könnyben ázva távozik
S a lelked ismét újból színesen bimbót hajt virágzik.
Őrizd a békét lelkedben
Nagyzsuzsanna