Én megbocsájtok

És ekkor elengedsz. Nem őt hanem Önmagad.

A fájdalom és hiány már benned nem marad

Nem bosszúval, csendben könnyben ázva távozik

S a lelked ismét újból színesen bimbót hajt virágzik

A múlt láncai lehullnak csendben,

A poros régi útra többé nem lépsz

a jelen végre levegőhöz jut.

És tudod végre mennyit és mit érsz.

A megbocsátás nem a felejtés csendje,

nem az, hogy a sebet letakarja feddje.

Nem mondja: „rendben volt, ami fájt”,

csak elismeri: igen, ez volt a hiány...

És ekkor elengedsz. Nem őt hanem Önmagad.

A fájdalom és hiány már benned nem marad

Nem bosszúval, csendben könnyben ázva távozik

S a lelked ismét újból színesen bimbót hajt virágzik

Nem nyit újra ajtót, hol bántás lakott,

nem engedi vissza a romboló tegnapot.

Határt húz szelíden, de rendíthetetlen,

s kimondja: eddig volt, itt véget ér bennem.

A megbocsátás az, mikor szembe nézel,

nem félve futsz,menekülsz el

Engeded, hogy könnyezz, engeded hogy fájjon

mert tudod: a gyógyulás így kezdődik a világon.

És ekkor elengedsz. Nem őt hanem Önmagad.

A fájdalom és hiány már benned nem marad

Nem bosszúval, csendben könnyben ázva távozik

S a lelked ismét újból színesen bimbót hajt virágzik

Megérted egyszer csak egy csendes napon

hogy amit te adsz azt vissza is kapod

Túl nehéz teher, régi és poros a lejárt út,

nem visz már előre csak fogva tart a múlt.

És ekkor elengedsz. Nem őt hanem Önmagad.

A fájdalom és hiány már benned nem marad

Nem bosszúval, csendben könnyben ázva távozik

S a lelked ismét újból színesen bimbót hajt virágzik.

Óó ó Mennyit és mit érsz kinek vagy fontos..

És ekkor elengedsz. Nem őt hanem Önmagad.

A fájdalom és hiány már benned nem marad

Nem bosszúval, csendben könnyben ázva távozik

S a lelked ismét újból színesen bimbót hajt virágzik.

És ekkor elengedsz. Nem őt hanem Önmagad.

A fájdalom és hiány már benned nem marad

Nem bosszúval, csendben könnyben ázva távozik

S a lelked ismét újból színesen bimbót hajt virágzik.

Őrizd a békét lelkedben