Határ

– „HATÁR

Meghúztam a vonalat, penge az élén,

aki nem érti, az maradjon a szélén,

nem szólok kétszer, nincs ismétlés,

nálam a csend az végleges ítélet.

Nem jössz közelebb, hiába beszélsz,

szavaid súlytalan, lepereg, kész,

nem hat rám semmi, se hang, se tett,

mintha kőből lennék, bennem nincs rezgés.

A határ megvan, és nem mozdul el,

nincs alku, nincs „talán”, nincs „kell”,

aki lépne rajta, az ott marad félbe,

nálam nincs vissza, csak üres térbe.

Nem tartok senkit, nem húzok vissza,

aki elindul, az saját útját issza,

nem nézek utána, nem kérdezem „hol”,

akit visz a lába, az menjen akkor.

Nincs kapaszkodó, nincs kéz, ami tart,

nem építek hidat, csak falakat rak,

nem kell a hangod, nem kell a zaj,

a világod kívül marad, ez az ajtó zár.

Nem érdekel, mit gondolsz rólam,

nem érdekel, ki áll vagy ki fordul,

nincs súlya nálam a véleményednek,

mint üres levegő, úgy tűnsz el bennem.

A határ nem játék, nem dísz, nem jel,

ez az a pont, ahol minden megszűnik el,

nincs több „majd”, nincs több „ha”,

itt minden eldőlt — most van, vagy soha.

Nem kértem senkit, nem hívtam hanggal,

nem tartozom senkinek szóval vagy harccal,

aki itt van, az se kap többet nálam,

csak csendet és teret, amit én szabtam.

Nem kell dicsőség, nem kell fény,

csak az marad, ami bennem kemény.

Aki menni akar, az menjen most,

nincs akadály, nincs lánc, nincs koszt,

nem tart vissza semmi, szabad az út,

de vissza már nem hoz semmilyen múlt.

Aki marad, az maradjon csendben,

ne kérdezzen, ne nyúljon bennem,

ne lépjen át, ne próbáljon hatni,

mert itt nincs mit többé megbontani.

A vonal húzva, és mélyre vág,

nem kopik el, nem lesz halvány,

nem törik meg, nem hajlik el,

ez az egy szabály, ami bennem él.

És ha nézed, hogy mi lett belőlem,

csak annyit látsz: nincs több köröm,

nincs több játék, nincs több szó,

csak egy határ — és az végső, záró.