Szakadék

🎤 – SZAKADÉK 🎤

(Intro)

Ez az a pont, ahol már nincs visszaút…

Csak a mély…

Lépek előre, de alattam már reped a föld,

A hang a fejemben ordít: „tesó, itt megdöglesz, kész, ennyi volt.”

Hideg az éj, de bennem még forr a düh,

Minden árulásból lett egy újabb seb, ami belül szűk.

Nem bízok senkiben, a világ egy rohadt átverés,

Mosoly mögött kés lapul, ez itt nem mese, ez készenlét.

Folyton húz lefelé, mintha lánc lenne a lábamon,

De még mindig megyek, mert a pokol vár a túloldalon.

Ez a szakadék, nincs már visszaút,

Ha belelépsz, elnyel, nem hallod a hangod úgy.

Ez a szakadék, ahol minden eltűnik,

Ahol a lelked darabokra hullik, és végleg megszűnik.

Barátok voltak? Hagyjuk… mind hátba szúrt,

Aki mellettem állt, az is végül csak elárult.

Fekete lett minden, mintha vak lennék rég,

De a fájdalom vezet, ez az egyetlen térkép.

Nem kérek kegyelmet, nem kell már senki,

Ha elbukok is, legalább volt merszem menni.

A mélybe nézek, és visszanéz rám a múlt,

Ezer hiba, ezer döntés, mind ugyanoda húz.

Ez a szakadék, nincs már visszaút,

Ha belelépsz, elnyel, nem hallod a hangod úgy.

Ez a szakadék, ahol minden eltűnik,

Ahol a lelked darabokra hullik, és végleg megszűnik.

(Bridge – lassabb, sötétebb)

Hallod? … ez a csend…

Itt már nincs kegyelem…

Csak te meg a démonok bent…

Nem félek tőle, mert már benne élek rég,

A szakadék lett az otthon, ez az én végzetem még.

Ha lezuhanok, legalább nem hazudok tovább,

Nem játszom meg magam, nem hordok több hazugságát.

Ez az utolsó lépés, vagy felemelkedek innen,

Vagy örökre eltűnök ebben a fekete hitben.

De egy biztos, tesó, ezt nem éli túl mindenki,

Aki ide jut, az már nem tud ember lenni.

Szakadék…

Vagy felmászol…

Vagy ott maradsz örökre…