Untitled

Az éj leple alatt, hol árnyak táncolnak,

Félelem szülte lények a mélyből támadnak.

Szemükben parázs, hideg, éles fény,

Suttogásuk a szélben, mint halálos kemény.

Falra vetült árnyék, torz alak, néma kép,

Érzem, ahogy a jeges rémület tép.

Ó, látomás, sötét fátyol, mi rám borul,

Hol a valóság és az álom egybeolvad, elmerül.

Szörnyű szépség, mi elragad, nem ereszt,

Borzongató tánc, mi örökké körbe-körbe megy.

Az erdő mélyén, hol a fák égig érnek,

Fénytelen ösvényen lidércek kísérnek.

Sápadt holdfényben csontvázak lépkednek,

Élők és holtak közt határt nem ismernek.

Föld alól nyúló kezek, hideg érintés,

Sötét erdőben visszhangzik a néma kísértés.

Ó, látomás, sötét fátyol, mi rám borul,

Hol a valóság és az álom egybeolvad, elmerül.

Szörnyű szépség, mi elragad, nem ereszt,

Borzongató tánc, mi örökké körbe-körbe megy.

Az égbolt megnyílik, vérvörös fény árad,

Angyalok hullnak alá, de szárnyuk fáradt.

Arcukon könny helyett kővé vált a fájdalom,

Szemükben tükröződik az örök hatalom.

Csillagok hullanak, mint hamu a földre

Világok égnek el, süllyednek a semmibe.

Az idő megáll, a tér összeomlik,

Érzékek csalnak, a valóság szétbomlik.

Holt nyelveken szól a szél, ősi átkokat üvölt.

Elfeledett rettegés ébred, és torz testet ölt.

Lélegzetem elakad, szívem megremeg,

Egy másik dimenzióba repít a fergeteg.

Ó, látomás, sötét fátyol, mi rám borul,

Hol a valóság és az álom egybeolvad, elmerül.

Szörnyű szépség, mi elragad, nem ereszt,

Borzongató tánc, mi örökké körbe-körbe megy.