Gyermekke tettél

Gyermekké tettél. Hiába növesztett

harminc csikorgó télen át a kín.

-

Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.

Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

-

Számban tartalak, mint kutya a kölykét

s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.

-

Az éveket, mik sorsom összetörték,

reám zudítja minden pillanat.

-

Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.

Ostoba vagyok – foglalkozz velem.

-

Hiányod átjár, mint huzat a házon.

Mondd, – távozzon tőlem a félelem.

-

Reám néztél s én mindent elejtettem.

Meghallgattál és elakadt szavam

-

Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;

hogy tudjak élni, halni egymagam!

-

Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –

magamba bujtam volna, nem lehet –

-

alattam kő és üresség fölöttem.

Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,

kinek szeméből mégis könny ered.

-

Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén

nagyon meg tudtam szeretni veled.