[0rgan solo]
[Male vocal]
Egy utcán járok, hol a házak súgnak,
ablakok hunyják álmos szemeik,
a lámpák fényből lassú dalt gurítanak,
és minden árnyék titkot rejteget itt.
A padok megőrzött nevetést mesélnek,
a járda lépéseket dúdol vissza halkan,
egy régi kulcs a zsebemben feléled,
és ajtót nyit ott, hol nem is volt falban.
A kávém gőze arcokat formál,
kik rám kacsintva hívnak messzire,
a könyvek lapja madárként szárnyal,
és történetük szívembe költözik be.
Egy óra visszafelé számolja az időt,
de minden perc csak több fényt ad nekem,
és mikor rád nézek ebben a térben,
a világ furcsán, szépen értelmes lesz.
(Refrén)
Ez a világ nem kérdez, csak átölel,
ahol a csoda csendben rám felel,
minden furcsa rezdülés bennünk él,
és benned otthonra lel a fény.
Ha eltévednél, csak hunyd le a szemed,
itt minden út hozzám vezet,
és ami más volt, most ismerős,
mert benned él ez a különös.
[Organ solo]
Egy villamos álmodva siklik át rajtam,
utasai mind emlékek talán,
egy dallam ül meg egy idegen arcon,
kit mintha mindig is ismertem már.
A fák levelei nevetve beszélnek,
és kérdik: „miért félsz még ettől?”
Te csak mosolyogsz, és én megértem,
hogy minden furcsa közelebb hoz minket.
A tükörben nem csak én nézek vissza,
hanem az is, aki lenni merek,
egy másik élet halkan rám írja:
„itt nincs lehetetlen, csak rejtett jelek.”
A kezed meleg, mint egy régi történet,
amit sosem mondtak ki igazán,
és ahogy összefonódik bennünk a képzet,
valóság lesz minden furcsa varázs.
(Refrén)
Ez a világ nem kérdez, csak átölel,
ahol a csoda csendben rám felel,
minden furcsa rezdülés bennünk él,
és benned otthonra lel a fény.
Ha eltévednél, csak hunyd le a szemed,
itt minden út hozzám vezet,
és ami más volt, most ismerős,
mert benned él ez a különös.
[Organ solo]
A szavak színekké folynak szét,
és hangjuk illatként érint meg,
egy érintésed új világot kér,
hol minden érzés tisztábban remeg.
Egy lépcső vezet fel az ég alá,
de lefelé visz a boldogságba,
és mikor nevetünk minden logikán,
a valóság hajlik csodává.
A szívünk térképet rajzol az égre,
csillagok közt egy titkos jel,
ami csak nekünk mutatja végre,
hogy nincs határ, ha egymásban hiszel.
És ha egyszer visszatérünk innen,
marad bennünk valami szelíd,
egy furcsa, szép, megmagyarázhatatlan
világ, ami bennünk tovább él.
(Refrén)
Ez a világ nem kérdez, csak átölel,
ahol a csoda csendben rám felel,
minden furcsa rezdülés bennünk él,
és benned otthonra lel a fény.
Ha eltévednél, csak hunyd le a szemed,
itt minden út hozzám vezet,
és ami más volt, most ismerős,
mert benned él ez a különös.
[Organ solo]
