[Intro]
[zsivaj, hangolás, mikrofon gerjed]
Hadd legyen, hadd legyen
(hé, hé, hé!)
[Verse 1]
Panelfalak, repedt lépcső
csikkek, rágó, szürke tér
Zsebemben egy gyűrt füzet
tele azzal, aki lennék még
Tanárom mondja: „álmodj kicsit kevesebbet”
anyu meg halkan: „kicsim, ne add fel”
két világ húz, én középen állok
és üvöltve írom fel
[Chorus]
Hadd legyen mindig égbolt
akkor is, ha beton néz rám
hadd legyen mindig napsugár
ha a hírekből csak füst száll
hadd legyen mindig édesanyám
karikás szemmel is vár rám
hadd legyek mindig én, mindig én
akkor is, ha senki se lát
[Verse 2]
Barátaim félállás, feketén
„örülj, hogy van munkád” – mondják kint
de én nem akarok csak túlélni
én élni akarok, érteni, miért fáj mind
Firkálom a buszjegy hátuljára:
„nem kell több álarc, masni, dísz”
ha felnőni annyi, mint megadni magam
inkább maradok vad kis dísz (hé!)
[Chorus]
Hadd legyen mindig égbolt
akkor is, ha vihar szánt
hadd legyen mindig napsugár
két ház között, ahol befér már
hadd legyen mindig édesanyám
bennem él a hangja tovább
hadd legyek mindig én, mindig én
nem leszek senki más
[Bridge]
Miért kéne csendben állni?
miért kéne bólintani rá?
Ha mindenki azt súgja: „halkabban”
én feljebb tekerem magam (hah!)
Nem kérek több „majd egyszer”
nem kérek több „így szokás”
mostantól, ha kérdeznétek
a válaszom csak ennyi már:
[Chorus]
Hadd legyen mindig égbolt
ne csak annak, aki fizet érte
hadd legyen mindig napsugár
repedt bőrre, üres kézre
hadd legyen mindig édesanyám
míg lélegzik bennem a múlt
hadd legyek mindig én, mindig én
aki akkor is kiáll, mikor mindenki fut
[Outro]
[zenekar ráüt, torz kicsengés]
Hadd legyek mindig én
(hadd legyek mindig én)
hadd legyek
én