Senki se hall

Lassan ébred a hajnal,

De bennem még éjfél van.

A falak néznek vissza rám,

És nem kérdeznek semmit már.

A csend is hangos lett bennem,

Mint egy régi, törött dal.

Hiába szólítanék bárkit,

Nem jön válasz – senki se hall.

Meddig tart még, hogy nem vagyok senkinek fontos?

Hogy a nevem csak emlék valaki másnak?

Ülök itt, magamban, porba írva a világom,

És csak várom… hogy valaki rátaláljon.

Voltak napok, mikor hittem,

Hogy valaki majd lát belém.

De minden érintés csak elment,

Mint víz a repedt kövön – szét.

Néha azt álmodom, hogy beszélsz hozzám,

De mire felébredek, csak a szívem dobban rám.

Olyan, mintha még mindig ott lennél,

De a valóság mindig elnémít – és én nem kérlek többé.

Meddig tart még, hogy nem vagyok senkinek fontos?

Hogy a nevem csak emlék valaki másnak?

Ülök itt, magamban, porba írva a világom,

És csak várom… hogy valaki rátaláljon.

De senki se jön.

Senki se lát.

És a gitár is sír...

Ahogy én ma éjjel – megint…

tovább maradok.