1. versszak
Nem szóltál, csak mellém ültél,
A szemedben láttam: tudtad, mit érzek.
Nem kérdeztél, de mindig értettél,
S mikor mindenki ment, te velem maradtál még.
Refrén:
Többet mond a csend, amit együtt hallgatunk,
Minden mozdulatban ott a kimondatlan múlt.
Te nem ígértél semmit, de mégis itt vagy,
A szívemhez nőttél – örökre maradsz.
2. versszak
Lépteid ritmusa lett a napom,
Veled lett otthon a világ bárhol.
Ha fájt valami, te csak rám hajoltál,
És halkan, szinte észrevétlen gyógyítottál.
Refrén:
Többet mond a csend, amit együtt hallgatunk,
Minden mozdulatban ott a kimondatlan múlt.
Te nem ígértél semmit, de mégis itt vagy,
A szívemhez nőttél – örökre maradsz.
Híd (bridge):
Talán egyszer eljössz az álmomban újra,
Odalépsz mellém egy puha fényű útra.
És tudni fogom, hogy nem múlt el semmi,
Csak csendben tanultunk örökké szeretni.
Záró refrén:
Többet mond a csend, mint ezer régi szó,
Mert a lelkünk között ott húzódik egy híd, oly jó.
Nem kellett, hogy ember legyél, hogy értsd, ki vagyok,
Elég volt, hogy szerettél – és sosem hagytál el, tudom.