[male vocal]
[Saxofon solo]
A reggeli kávé lassan felébred, habja csillagot sző,
a bögréd peremén egy apró térkép remeg: “erre jön a holnap.”
A folyosó ajtaja halkan dúdol, mint szőnyeg mögé bújt suttogás,
és a kulcsok mind egyszerre kacsintanak, mintha tudnák a neved.
Szandálod lép egyet—szelíd szél száll mellőle, nem por, csak dallam,
a villanykörte úgy pislant, mintha titkot kérne: “jössz velem?”
Minden mindennapostól egy kicsit messzebb megy a ház,
és én melletted állok, mint aki végre hazatalált a csodához.
A konyhaasztal lábai táncra perdülnek, halk csobbanás: csillan a fény,
a sótartó felett pillangó-köd kering, benne nevetés íze: sós-édesség.
Az ablakon túl a város más ruhát húz—órák helyett kerekded felhők járnak,
és a buszmegálló padja mesét nyújt át: “itt nem kell sietni soha.”
A szemedben meleg, titkos lámpás ég,
tőle világos lesz, ami furcsa,
kezünket összefogja egy apró, jóindulatú árnyék.
S mikor a lift megáll a semmi-nélkül, válladhoz ér egy “gyere” tekintetet—
mi csak mosolygunk, és a félelem helyére beköltözik a bátorság.
Refrén
Gyere közelebb, itt minden furcsa csak rendben van,
csupa kicsi csoda lüktet a falakban, a szívekben.
S ha azt hiszed, csak álom—nem, ez a mi utunk ma:
szeretet-szél fúj, és kiszabadít a hétköznapok börtönéből.
[Szaxofon solo]
A törölköző hirtelen vitorlává változik,
lengeti magát a zuhany gőzén,
mintha tengerre indulna, ahol a cseppek kréta helyett nevet írnak.
A szekrényből kilép egy mosolygós porfelhő, és jelmezbe öltöztet mindent,
a régi kabát gombjai dobbanva köszönnek: “emlékszel ugye?”
A szobában a falióra nem mér, hanem simogatja a perceket,
hangja puha harang-bólintás, nem számolás—csak kérés: “légy jelen.”
Te meg fogod a kezem, és a világ halkan megfordul, mint egy jó dal a lemezen,
s a “lehetséges” szó minden sarkon megáll, hogy ránk kacsintson.
A szemetesben egyszer csak kincsek bújnak: üveghangok, vas-szavak, régi csillanások,
a szennyesből egy apró szellem-színpad lesz, ahol a foltok táncot tanulnak.
A könyvek gerince mind felnyílik, és lapjaiból meleg fény szivárog,
mintha minden történet azt suttogná: “nem a vége vagyok, ez még csak az eleje.”
A lift megint megáll, de most fentről jön valaki: egy fehér-szalagos csiga,
kocsija helyett kérdőjelek gurulnak, és te nevetsz, mint aki tudja a varázsigét.
Egy pillanat alatt a “ma” tágas lesz, mint egy ablak, amit először nyitottunk ki,
és a szerelem melegében feloldódik minden kételyünk.
[Refrén]
Gyere közelebb, itt minden furcsa csak rendben van,
csupa kicsi csoda lüktet a falakban, a szívekben.
S ha azt hiszed, csak álom—nem, ez a mi utunk ma:
szeretet-szél fúj, és kiszabadít a hétköznapok ködéből.
Az éjjeliszekrény fiókja kinyílik, és csillag-szövetet lehel: puha titokillat,
egy zsebnyi fény elindul a tenyerünkön, és utat mutat a sötétben.
A székek kör alakban ülést tartanak, mintha valami nagy közgyűlés lenne,
és te a “jó” szóval szavazol, miközben a világ halkan bólogat nekünk.
[Refrén]
[Saxofon solo]
