Az óra visszafelé ketyeg a torony nélküli téren,
Kövek alatt halk zene rebben, édes bús gyökerekben.
Lámpákból tintahalak úsznak az ég felé
És a kulcslyukon át kisétál a házmester.
A folyó ma felfelé folyik, csillagport sodorva,
Egy maszkos kertész felhőket ültet a porba.
Két árnyék sakkozik egyetlen fénykockán,
S a szabály: aki nyer, az veszít
Íígy mindkét fél sürgősen feladja.
Refrén]
Ez az éj nem hajlik, de eltelik bennünk,
Színekből szőtt csendben nyugalmat keresünk.
Minden út kör, és minden kör nyitott kérdés
Ami volt, az lesz — ami lesz az a visszatérés.
Ami idebent van az odakint létezik,
Ami odakint van az a bennsőnkre éhezik.
Egy könyvtár lebeg a tó felett, lapjai madarak,
Szavaik esőként hullanak: „nincsenek itt mégis itt maradnak.”
Tükröt hord a szél, benne arcok cserélnek szellemet
És a parton egy király koronáz meg
egy koldus-gyermeket.
Az utcák felcsavarodnak, mint régi filmszalag,
Minden lépés után múltunk hátulról előre szalad.
Egy bohóc misét celebrál az alvó fák alatt,
S a bokrokból apró karok nőnek — lelkesen tapsolnak az ég alatt.
Refrén]
Ez az éj nem hajlik, de eltelik bennünk,
Színekből szőtt csendben nyugalmat keresünk.
Minden út kör, és minden kör nyitott kérdés
Ami volt, az lesz — ami lesz az a visszatérés.
Ami idebent van az odakint létezik,
Ami odakint van az a bennsőnkre éhezik.
Az ég ma palló, rajta lépked a tenger,
Halak égnek gyertyaként, füstjük végül elnyel
Egy vak festő meglátja a lopakodó fényt,
És vásznára festi azt, ami másnak láthatatlan még.
A hajnal késik, eltévedt egy kanyarban talán,
Egy csengőhang csilingel a sűrű köd falán.
Mi ott állunk, ahol minden összeér végül:
Álom és ébrenlét egyetlen szívverésben elvegyül.
Refrén]
Ez az éj nem hajlik, de eltelik bennünk,
Színekből szőtt csendben nyugalmat keresünk.
Minden út kör, és minden kör nyitott kérdés
Ami volt, az lesz — ami lesz az a visszatérés.
Ami idebent van az odakint létezik,
Ami odakint van az a bennsőnkre éhezik.
