[Intro – beszéd]
Mi a fasz van ebben az országban?
Komolyan kérdezem… mi a fasz van?
[Verze 1]
Mi a fasz van, ember, itt boldogan senki se lakhat,
fizetés mínusz, árak az égbe szaladnak.
A boltban matekozok, hogy kenyér vagy benzin,
közben a parlamentben pezsgő csúszik le megint.
Kormányunk és pártunk belevisz a szarba,
mosolyognak közben inkább üljenek a faszra.
Plakátokon hazugság, jelszavak szépen,
de a valóság meg rohad a négy fal között éppen.
Azt mondják: „minden rendben”, hát hol?
Mert én csak azt látom, hogy mindenki tol
egy túlórát, kettőt, hármat, hogy éljen,
és még így is a hó végén mínuszban térdel.
[Refrén]
Mi a fasz van? Kérdezem hangosan.
Ember itt boldogan senki se lakhat komolyan.
Kormányunk és pártunk belevisz a szarba,
mi meg nézzük némán, ököl a zsebben maradva.
Mi a fasz van? Meddig megy ez így?
Szavak helyett propaganda, igazság helyett hír.
Ha ez a „fényes jövő”, akkor sötét az ég —
és a nép csak túlél, nem él még.
Verze 2
Politikus urak öltönyben feszítve,
mintha nem látnák az országot vetítve.
Egymásra mutogatás, cirkusz a tévében,
de a számlák nem vitáznak, azok jönnek szépen.
Fiatal menekülne, de hova és minek?
Itt hagyni mindent, amit gyerekként hittem?
Azt mondták: tanulj, dolgozz, lesz jövőd talán —
most meg azon gondolkodok, hogy maradjak-e egyáltalán.
Nem bal, nem jobb, nem zászló a lényeg,
hanem hogy az ember végre éljen.
Ne féljen a holnaptól, a számlától, a hírtől,
Miközben a politikusok dagadnak a zsírtól.
[Refrén]
Mi a fasz van? Kérdezem hangosan.
Ember itt boldogan senki se lakhat komolyan.
Kormányunk és pártunk belevisz a szarba,
miközben tapsoltatnak minket a zajba.
Mi a fasz van? Meddig hallgassunk még?
Meddig nyeljük le azt, amit arcunkba ég?
Nem forradalom kell, csak tiszta beszéd —
hogy végre az igazság is mikrofont ér.
[Verze 3 – csúcspont]
Elegem van a „mindenki más a hibás”-ból,
az üres dumából, a politikai színházból.
Mert a nép nem statiszta ebben a darabban,
hanem az, aki fizet minden rohadt hónapban.
Nem luxust kérek, nem arany trónt,
csak hogy ne legyen szégyen kimondani: „magyar vagyok”.
Hogy ne az legyen a norma, hogy túlélni kell,
hanem hogy élni is lehet – normálisan, ember.
[Utolsó refrén – visszafogottabb, súlyosabb]
Mi a fasz van… még mindig kérdezem.
Ez lenne az ország, amiben hinnem kellene?
Kormányunk és pártunk belevisz a szarba —
de a hangunk talán egyszer hangosabb lesz nála.
Mi a fasz van? Teljesen ki akadtam
Nem gyűlöletből mondom — hanem mert legyen mind fel akasztva
Mert ez az otthonom, és jobb lehetne rég…
ha nem csak beszéd lenne az egész.
