[Piano solo] A mellékudvarból a fény hálóját lassan emeli, mint gödör a víz fenekén, konyhánk már homállyal teli. Csönd, – – lomhán szinte lábrakap s mászik a súroló kefe; fölötte egy kis faldarab azon tünődik, hulljon-e. S olajos rongyokban az égen megáll, sóhajt az éj; leül a város szélinél. Megindul ingón át a téren; egy kevés holdat gyújt, hogy égjen. Mint az omladék, úgy állnak a gyárak, de még készül bennük a tömörebb sötét, a csönd talapzata. [Piano solo] S a szövőgyárak ablakán kötegbe száll a holdsugár, a hold lágy fénye a fonál a bordás szövőszékeken s reggelig, míg a munka áll, a gépek mogorván szövik szövőnők omló álmait. [Piano] S odébb, mint boltos temető, vasgyár, cementgyár, csavargyár. Visszhangzó családi kripták. A komor föltámadás titkát őrzik ezek az üzemek. Egy macska kotor a palánkon s a babonás éjjeli őr lidércet lát, gyors fényjelet, – a bogárhátú dinamók hűvösen fénylenek. Vonatfütty. [Piano solo] Nedvesség motoz a homályban, a földre ledőlt fa lombjában s megnehezíti az út porát. Az úton rendőr, motyogó munkás. Röpcédulákkal egy-egy elvtárs iramlik át. Kutyaként szimatol előre és mint a macska, fülel hátra; kerülő útja minden lámpa. Romlott fényt hány a korcsma szája, tócsát okádik ablaka; benn fuldokolva leng a lámpa, napszámos virraszt egymaga. Szundít a korcsmáros, szuszog, ő nekivicsorít a falnak, búja lépcsőkön fölbuzog, sír. Élteti a forradalmat. Akár a hült érc, merevek a csattogó vizek. Kóbor kutyaként jár a szél, nagy, lógó nyelve vizet ér és nyeli a vizet. Szalmazsákok, mint tutajok, úsznak némán az éjjel árján – – A raktár megfeneklett bárka, az öntőműhely vasladik s piros kisdedet álmodik a vasöntő az ércformákba. [Piano solo] Minden nedves, minden nehéz. A nyomor országairól térképet rajzol a penész. S amott a kopár réteken rongyok a rongyos füveken s papír. Hogy’ mászna! Mocorog s indulni erőtlen … Nedves, tapadós szeled mása szennyes lepedők lobogása, óh éj! Csüngsz az egen, mint kötelen foszló perkál s az életen a bú, óh éj! [Piano solo] Szegények éje! Légy szenem, füstölögj itt a szívemen, olvaszd ki bennem a vasat, álló üllőt, mely nem hasad, kalapácsot, mely cikkan pengve, – sikló pengét a győzelemre, óh éj! Az éj komoly, az éj nehéz. Alszom hát én is, testvérek. Ne üljön lelkünkre szenvedés. Ne csipje testünket féreg. [Saxofon solo]

Külvárosi éj