Esik eső

Esik eső, szép csendesen csepereg,

Rózsa Sándor a kocsmába veszeleg.

Kocsmárosné, bort hozzon az asztalra,

Legszöbb lányát állítsa ki strázsára!

Édesanyám stázsa kislány nem leszek,

Amott gyünnek a fegyveres vitézek!

De Rózsa Sándor se vette ezt tréfára,

Felpattant az almás deres lovára.

Lova, lova, lova viszi messzire,

Egyenest a kerek erdő mélyébe,

De lova lába megbotlott egy gödörbe,

S ott fogták el Rózsa Sándort örökre.

Rózsa Sándort feltették a szekérre,

Úgy vitték a városbíró elébe,

Városbíró, üzeni a kapitány:

Rúzsa Sándor, nem ül többet paripán.

Rózsa Sándor meghagyta azt levélbe

Két gyermekét neveljék fel nevében,

Se csíkósnak, se bojtárnak ne adják,

Ők is csak a betyárságot tanulják.

Édesanyám csikós leszek, nem bojtár,

Bévágtatom az alföldi nagy rónát,

Felnyergelem almásderes lovamat,

Lerúgatom véle a csillagokat.