Untitled

(1. versszak)

Furcsa ez a világ nekem,

nem keresem benne helyem.

Csendben inkább magam vagyok,

elvárásoknak nem hajlok.

(2. versszak)

Ha néha mégis kilépek én,

árulás vár az utam végén.

Előttem mosoly, kedves szavak,

hátam mögött meg bontják a falat.

(Refrén)

Ne mondd meg, hogy hogyan kéne,

nézz előbb mélyen önmagad tükrébe.

Más lelkét söpröd szüntelen,

miközben romok közt élsz csendesen.

(3. versszak)

Okít, tanít, mindent jobban tud,

„Mekk Elek” módra falat húz.

Házam előtt sepreget,

de a sajátjáról megfeledkezett.

(4. versszak)

Hazugsággal vezet meg másokat,

majd eltakarja saját sorsát és csak kesereg.

Szemétdomb közepén úgy áll mint egy hegyen,

az ördögnek oda át meg integet .

(Refrén)

Ne mondd meg, hogy hogyan kéne,

nézz előbb mélyen önmagad tükrébe.

Más lelkét gyötröd szüntelen,

miközben romok közt élsz csendesen.

(5. versszak)

Seprűje kopott, cirok sehol,

mégis ítélkezik, mintha joga volna.

Tisztaságot prédikál folyvást feszt

de koszt hord szét a szívekben.

(Záró refrén kissé csavarral)

Furcsa ez a világ nekem,

nem keresem benne helyem.

Maradok, aki csendben él,

nem söprök mást – csak magamért.