"Éjfélt üt az óra, peregnek a percek,
az idő múlása a tavasznak kedvez
nap telik nap után, majd hetek - hónapok,
s évek...
Valami mindig változik, ez a lényeg.
Ablakomon keresztül beszökik a holdvilág,
megvilágítja e sötét éjszakát
azt dalolja van remény, csak előre menj
és remélj.
Mámorítóan fényes ez a másvilág,
mely a Föld körül körbe - körbe jár.
Ciklikus, az élet egy körforgás,
s rosszabb nap után felcsillan -
egy reménysugár.
Mint a Hold, távoli de létező
lélegezd be az energiát, mi éltető.
A sötét égbolton megannyi csillag ragyog,
azt súgják, az Univerzum vagyok
és én részese ennek a csodának,
mikor szemem lehunyom
lelkem megpihen egy csillagzátonyon.
Ide bármikor eljuthatok, ha pihenni vágyom, ez túl tesz minden képzeleten és valóságon.
Én így álmodom ezen a fáradt hajnalon,
de közbeszól az élet, mert menni kell,
az utunkat járva tenni kell.
Így hát megyek én is, hol sírva -
hol nevetve,
régmúlt álmokat temetve
De bízva és reményekkel telve
Megyek Én,
Isten által védve és vezetve."