Untitled

Nem egy vér, mégis ugyanaz a szív dobog,

Ha elestem, mellettem volt, nem hagyott ott.

Sokan jöttek-mentek, mikor fájt az út,

De Kristóf maradt, mikor minden más kifut.

Nevettünk hajnalig, könnyezve is néha,

Volt, hogy az élet minket is földhöz vágta.

De ha sötét volt minden, és nem láttam ki,

Ő volt az, aki mondta: „Tesó, állj fel, menj tovább, hidd!”

Kristóf, te nem haver vagy, te a testvérem,

Ha nincs senkim, tudom, te itt leszel értem.

Egy világ ellen is, ketten elbírjuk,

Ha dől az ég is, mi együtt álljuk.

Kristóf, ez nem csak szó, ez eskü, ez lánc,

Ami összeköt minket, azt nem vágja szét a világ.

Testvér nem vérből, hanem lélekből lett,

És ezt senki, soha el nem veheti tőlünk, érted?

Volt, hogy nem volt pénz, se terv, se holnap,

Csak egy pad, egy cigi, meg álmok a zsebemben ott maradtak.

De te azt mondtad: „Nem baj, figyelj rám,

Egyszer majd röhögünk ezen, csak menjünk tovább.”

Ha mindenki elfordul, te akkor se,

Ha hibáztam, nem ítéltél el, csak fogtad a kezem.

Ez ritka, mint az igaz szó ebben a korban,

Ezért mondom ki hangosan, nem csak titokban.

Kristóf, te nem haver vagy, te a testvérem,

Ha nincs senkim, tudom, te itt leszel értem.

Egy világ ellen is, ketten elbírjuk,

Ha dől az ég is, mi együtt álljuk.

Ha egyszer messze sodor minket az élet,

Tudd, a nevem mellett ott lesz a tiéd is.

Nem számít idő, távolság, év,

Kristóf, te mindig a családom része leszel, érted, végleg.