Álomország

Hajnalfény szúr át az éjen,

Túl az árnyon, messzi végen.

Egy világ, mit rég kerestem,

Tűz lobog bennem, ha ott leszek.

Nem kell több hazug álca,

Elég egy perc a csodára.

Zúg a szél, és bennem él,

A vágy, ami semmitől se fél!

Álomország! – hol nem szab határt a múlt,

Égő szívvel indulunk,

Ott nem nyel el a zaj – csak a dal visz tovább,

Álomország bennem szól ma már!

Kopott falak, törött álmok,

Túléltem a hamis válaszokat.

De ha behunyom a szemem,

Feltárul az igazi végtelen.

Nem hajolok meg a sorsnak,

A szárnyaim már nem rozsdásak.

Üvölt a hangom szabadon,

Most végre én írom a dalom!

Álomország! – hol nem szab határt a múlt,

Égő szívvel indulunk,

Ott nem nyel el a zaj – csak a dal visz tovább,

Álomország bennem szól ma már!

(Lírai kezdés, majd fokozatosan áttér a torzított, epikus zárásra)

Nincs több kérdés, nincs több "miért?",

A válasz bennünk rég ott élt.

Ez nem menekvés, ez születés –

Egy új világ, ami csak ránk néz!

Álomország! – hol nem szab határt a múlt,

Égő szívvel indulunk,

Ott nem nyel el a zaj – csak a dal visz tovább,

Álomország bennem szól ma már!

Álomország! – a láng újra bennem él,

Rajtad át a fényhez ér,

Légy a hang, a tűz, a vágy –

Álomország, ne hagyj el soha már!