[Pre Intro] [Male Vocal] Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog, a szellőzködő, lágy melegben tapsikolnak a jázminok, nagy, álmos dzsungel volt a lelkem s háltak az uccán. Rám csapott, amiből eszméletem, nyelvem származik s táplálkozni fog, a közösség, amely e részeg ölbecsaló anyatermészet férfitársaként él, komor munkahelyeken káromkodva, vagy itt töpreng az éj nagy odva mélyén: a nemzeti nyomor. [Guitar Solo] Ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál, árvaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely, hitetlen, csodára vár, nem elegendő, hogy kitessék: föl kéne szabadulni már! S a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk. Az erőszak bűvöletében mit bánja sok törvényhozó, hogy mint pusztul el szép fajunk! [Guitar Solo] A földesúr, akinek sérvig emeltek tönköt, gabonát, csákányosokkal puszta tért nyit, szétveret falut és tanyát. S a gondra bátor, okos férfit, ki védte menthetlen honát, mint állatot terelni értik, hogy válasszon bölcs honatyát. Cicáznak a szép csendőrtollak, mosolyognak és szavatolnak, megírják, ki lesz a követ, hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve, magával kötve mint a kéve, sunyít vagy parancsot követ. [Guitar Solo] Sok urunk nem volt rest, se kába, birtokát óvni ellenünk s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk. Szíve szorult, rezgett a lába, acsargó habon tovatűnt, emlékezően és okádva, mint aki borba fojt be bűnt. Volt, aki úgy vélte, kolomp szól s társa, ki tudta, ily bolondtól pénzt eztán se lát a család. Multunk mind össze van torlódva, s mint szorongó kivándorlókra, ránk is úgy vár az új világ. [Guitar Solo] A munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart, levesre telik és kenyérre, s fröccsre, hogy csináljon ricsajt. Az ország nem kérdi, mivégre engedik meggyűlni a bajt s mért nem a munkás védelmére gyámolítják a gyáripart. Szövőlány cukros ételekről álmodik, nem tud kartelekről. S ha szombaton kezébe nyomják a pénzt s a büntetést levonják: kuncog a krajcár: ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért. [Guitar Solo] Retteg a szegénytől a gazdag s a gazdagtól fél a szegény. Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény. Nem adna jogot a parasztnak, ki rág a paraszt kenyerén s a summás sárgul, mint az asztag, de követelni nem serény. Ezer esztendő távolából, hátán kis batyuval, kilábol a népségből a nép fia. Hol lehet altiszt, azt kutatja, holott a sírt, hol nyugszik atyja, kellene megbotoznia. [Guitar Solo] S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad – édes Hazám, fogadj szivedbe, hadd legyek hűséges fiad! Totyogjon, aki buksi medve láncon – nekem ezt nem szabad! Költő vagyok – szólj ügyészedre, ki ne tépje a tollamat! Adtál földmívest a tengernek, adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat. Hadd írjak szépet, jót – nekem add meg boldogabb énekem. [Final Chorus] [Bridge] [Verse] [Intro]

Az éjjel hazafele