Untitled

Ködben lépkedek,

lábnyomaimat elnyeli a szél,

városok fénye hunyorog,

de egyik sem az enyém.

Hegyek csúcsán állok,

a csend ordít a fülembe,

tenger partján guggolok,

hullámok mosnak, mégis szennyes maradok.

Keresem a helyet,

ahol a szív végre elhallgat,

ahol nem kell többé kérdezni,

miért vagyok itt, miért vagyok egyedül.

Talán egy erdő mélyén,

talán egy elhagyott templomban,

talán egy idegen szemében

találom meg a békét,

amit egész életemben kergetek.

De addig is megyek tovább,

cipelve a csönd súlyát,

bolyongok a világban,

mint aki tudja:

a béke nem hely,

hanem pillanat,

amikor végre abbahagyom a keresést.