Eljön a nap, mikor lépnem kell,
A múlt mögöttem ég, de a szívem nem felejt el.
Számot adok mindenről, amit tettem eddig,
De ki voltam igazán? Néha azt se érti senki.
Ha kérdeznék, mondd, mit mondanál rólam?
Nevettél-e miattam többet, mint ahogy sírtál volna?
Rossz barát voltam-e, vagy mindig bennem bíztál?
Az út hosszú volt, de most összeáll a kirakós már.
Refrén (rap-folyással):
Itt hagyok mindent, minden szót, amit adtam,
Ha bántottalak, hidd el, nem akartam.
Mégis olyan szép volt, minden perc az életemben,
Mert te jó voltál hozzám, minden egyes léptemben.
Emlékezz rám, ha a szél lágyan végigsimít,
Emlékezz rám, mikor minden körülötted elcsendesül itt.
Nézz rám, fogd meg a kezem, ha eljön a csend,
Szorítsd meg erősen, míg lehunyom a szemem lent.
Hiányzol néha még, ez bennem nem változik,
De a szürke napjaimra még most is fényt hozol, mindig.
Volt idő, kértem, maradj velem életem végéig,
Aztán mégis én mentem el, s a történet ennyit ér így.
Csak egy perccel tovább, hadd legyek még itt,
Hogy a szemedben visszanézhessem a régi filmjeinket mind.
Ha lepörög a sztorink, semmi mást nem kívánok,
Te legyél az utolsó, akire még ránézek majd ott.
Refrén:
Itt hagyok mindent, minden szót, amit mondtam neked,
Ne haragudj, ha néha rossz voltam veled.
Mégis minden olyan szép volt, mintha álom lenne,
Mert te jó voltál, és ez bennem örökre benne.
Emlékezz rám, mikor a szél halkan susog,
Emlékezz rám, mikor minden körül lassan eltűnt, elfolyog.
Nézz rám, fogd meg a kezem, ha jön a csend,
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem lent.
Köszönöm, hogy voltál, most írom a búcsúdalt,
A magány lett a házam, de nem dönt romba, nem adja fel a faltt.
Az emlékem szomorú vendégként vacsorát terít,
Előtted az ajtót bezárom, senki nem ér el itt.
Csak azt nem értem, miért fáj, ami már elmúlt rég,
Miért éget még mindig az, amit az idő messze vitt szét.
Remélem, boldog vagy, ez a dal csak hozzád megy,
A szívem üzen, még ha a távolság köztünk nő is egyre nagyobb lett.
Megtanultunk várni egymásra éjjelente,
De változtál, érzem, talán csak tévedek benne.
A gyökér túl mély már, behálóz minden emléket,
Súgja, a mi időnk lassan végleg véget érhet.
Jobban kellett volna vigyáznom rád,
Üzenem a múltba, ahol még mindenünk állt.
Hibáztatom magam, mert nem léptem túl rajta,
Amit voltunk, most köd nyeli el hangtalanul, halkan.
De te több vagy nekem, mint amit valaha mondtam volna.
Refrén – záró:
Itt hagyok mindent, minden szót, amit mondtam neked,
Ne haragudj, ha néha rossz voltam veled.
Mégis minden olyan szép volt, szívbe égő ütem,
Te mindig jó voltál hozzám – ez marad meg bennem.
hmpkabts
