Untitled

Fény gyújt az első tavasz,

szívem szakad, eszem tilt, de nem hagy.

Egy üzenet éget, bennem maradt,

minden józan szót szétszaggat.

Látlak, és összedől a fal,

minden szabály bennem szét szakad.

Vanília puding az agyamban,

ragadós vágy, ami nem hagy.

Hiába mondja az ész, hogy fuss,

a szívem újra hozzád húz.

Láthatatlan fonal, tűzbe köt,

tíz év után is perzsel, éget.

Ha elveszek benned, nincs kiút,

ez a szerelem végig kísért út!

Tükörbe nézek, más lett az arc,

de a szívem ugyanúgy rád vár.

Erősnek mondanak, mégis gyenge,

ha a neved a kijelzőn feléled.

Bennem tombol ez a láz,

úgyis te gyújtod mindig rám!

Vanília puding az agyamban,

ragadós vágy, ami nem hagy.

Hiába mondja az ész, hogy fuss,

a szívem újra hozzád húz.

Láthatatlan fonal, tűzbe köt,

tíz év után is perzsel, éget.

Ha elveszek benned, nincs kiút,

ez a szerelem végig kísért út!

Megcsalás, hazugság – hallom még,

de a szemedben minden tűz ég.

Birtokló szavaid láncot fonva,

mégis hozzád láncol újra!

Vanília puding az agyamban,

ragadós vágy, ami nem hagy.

Akárhogy futnék, visszahúz,

a szívem örökre hozzád fűz!

Láthatatlan fonal, tűzbe köt,

örök seb, de mindig éget.

Ha elveszek benned, nincs kiút,

ez a szerelem – a végig kísért út!