Untitled

Verse 1

Fáradt szívem csendben kérdez,

miért hordom a terhelt szívemet?

Minden nap egy újabb lépés,

de belül már alig vagyok ép.

Hiányzik valami régi fényem,

az, aki voltam réges-régen,

most csak nézem magam messziről,

ahogy lassan hullik szét a zajban.

Refrén

Túl nehéz már, de senki sem lát,

a mosoly mögött mennyi összetört álom vár.

Minden érzés egyszerre fáj,

a szívem néha csak lassan szét hull,

túl nehéz már… túl nehéz már.

Verse 2

Csalódtam százszor, talán többször,

mégis adtam új esélyt, bután.

De minden út ugyanoda vezet,

egy magányos, hideg éjszakán.

Túl sok szó maradt kimondatlan,

túl sok könny esett le halkan,

és néha úgy érzem, eltűnök

a saját elmémben lassan.

Refrén

Túl nehéz már, de senki sem lát,

a mosoly mögött mennyi összetört álom vár.

Minden érzés egyszerre fáj,

a szívem néha csak lassan szét hull,

túl nehéz már… túl nehéz már.

Bridge

De még hiszem, hogy egyszer majd

egy fény újra rám talál,

és nem lesz már ilyen sötét

ez a belső, halk világ.

Refrén – halkabb, érzelmesebb

Túl nehéz már, de egyszer talán

egy hang meghallja a csendet bennem már.

És nem leszek többé magamra vár,

lesz, aki érti, hogy mennyire fáj…

mikor túl nehéz már.