Untitled

Az alkonyat homlokán vérző fény pihen,

és csöndbe hull a város lélegzése;

kezünkön még az érintés melege,

de az idő árnya már tovább lép velünk.

Óóoooo

Szerelmünk: part, melyet dagály ölel,

majd visszahagy kagylót és csillagot;

minden „örökké” sóba oldódott,

s a szív homokján új nyomok keletkeznek.

Óooooo

Ha aralkonyat homlokáncodról a fény majd elköltözik,

és hangodban az ősz zizegni kezd,

ne félj: a csönd nem pusztulás, csak átjáró

Óoooooo

Mert ami volt, nem vész el — csak alakot cserél:

belőled bennem, belőlem benned él,

S az elmúlásban egymásra találunk

Óooooóo

Mert ami volt, nem vész el — csak alakot cserél:

belőled bennem, belőlem benned él,

S az elmúlásban egymásra találunk.