Szívben élő emlékek

Csendes a temető, holdfényben lebegő,

Szívem tárva-nyitva, emlékekben békésen.

Térdeltem a síron, könnymorzsa csillog, mint a csillagfény,

Drága mama, papa és báttya, ti voltatok minden, mit tudtam kérni.

Miért kellett mennetek, miért nem maradtok velem?

Szívem súlya nehéz, kérdezem az égre, reményem éghetetlen.

Hálás szívvel köszönöm, hogy voltatok nekem,

Minden pillanatban, minden vágyban, ti voltatok velem.

Elmentetek, de a szívem még itt van, veletek bennem él,

Szó nélkül, csendben, de tudom, ti vigyáztok rám, ott fent az ég.

Őrizzetek meg engem, suttogjatok csendesen,

Hisz nélkületek az élet, csak üresség és reménytelenség.

Az idő bölcs, de sebem mély, még kérdezem, hogy miért?

Talán egyszer majd meglátom a választ, talán majd megnyugszik a szív.

Köszönöm, hogy szerettetek, hogy voltatok nekem,

Míg él a remény, búcsút nem mondok, az emlék velem él.

Szívből köszönöm, drága családom, türelem és szeretet,

Ti örökké a szívemben lesztek, az ég felé nyújtom imára kulcsolt kezem.