Pillangó

Egy reggel szárnyra kelt a csend felett,

színes álom volt, mi fénybe remegett,

egy érintésnyi lét, törékeny szó,

lebbenő idő, egy halk pillangó.

Virágok közt tanulta meg a fényt,

hogy nem a súly, csak vágy emel az égig fent,

nem kérte, meddig tart a pillanat,

csak élte azt, mit a szív adhat.

Szárnyán a múlt porrá lett fájdalom,

minden rezdülés egy új alkalom,

ha földre hullt, az sem volt vég soha,

csak új irány, egy másik holnapja.

S mikor eltűnt az alkony peremén,

nem maradt más, csak nyom a szív helyén,

mert aki látta, tudja jól:

egy pillanat is lehet örök – ha pillangó volt.