Untitled

Heves megye, ez az én világom,

Anya hangja ott van minden imámban.

Három gyerek, három szívverés,

Értük élek, ez az én remény.

Szegénység között nőttem fel,

de nem adtam fel, mert bennem él a tűz.

Anyám elment, de érzem még,

minden nap szól hozzám az ég.

Kozma Zoltán Szami – ez a név,

Heves megye vére bennem ég.

Az utca nevelt, de a szív nem fagy,

A fájdalomból lett a hitem, az marad.

Muro jilo rovel, te na džal tele,

(O szívem sír, de nem esik el.)

Me kames o Devel, te lel mange zoré,

(Szeretem az Istent, Ő ad erőt nekem.)

Mamo, tu dikhes mange andar o kham,

(Anya, látlak a napban, mikor rám süt a fény.)

Me džanes, te aven mishto trajo but baro.

(Tudom, egyszer jobb élet vár ránk.)

Nem a pénz visz előre, testvér,

hanem a szív, ami még mindig él.

A gyerekeim adják az erőt,

mikor az élet térdre dönt.

Anyám fentről figyel rám,

hallom, ahogy suttog: „Ne add fel fiam!”

Heves megye bennem dobban,

a múlt kemény, de a hitem onnan van.

Testvér, láttam, mikor lent voltál,

de most nézd, hova ért az álom már.

Az utca hideg, de a szív forró,

Anya szava fentről szól: „Erős vagy, jó!”

Nem vagy egyedül, itt vagyunk veled,

három gyerek vár, bennük az élet.

Heves megye, ott kezdődött minden,

Szami, most már fényből lett a szíved

Muro jilo rovel, te na džal tele,

Me kames o Devel, te lel mange zoré,

Mamo, tu dikhes mange andar o kham,

Me džanes, te aven mishto trajo but baro.