Hetven év – hát ez már nem semmi,
De reggelre sokszor felejtesz, nem találsz semmit.
„Már megint hová tetted?” – kérded századszor,
Én csak mosolygok – tudod, én vagyok a tettes!
Tamás, Tamara – jöttek a gyerekek,
Hamar szálltak velük az évek.
Aztán Csende, Zsanka, Bálint – az unokák,
hangos zsivajjal telve.
Ők a kincseink – zeng tőlük a ház.
"Na, menjünk még egyet” – de lassabban már?
De hisz visz még a lábunk, és Olaszország vár!
Ne legyen csend, csak hangos családi kacaj,
Velük a baj is csak halk moraj.
Ha volt is nyavalygás, az is csak stílusosan,
Mi ketten, néha vitázva, darabokra szedve,
De jött a mosoly, s újra békére lelve.
S a családunk is mindig itt volt, pont mikor kellett!
Szeretetből sosem volt hiány, itt vagyunk, mi ketten, együtt.
Nincs panaszunk – ma is újat keresünk,
S ha eltévednénk is, tudjuk a GPS hazavisz.
Na, menjünk még egyet – mint rég a Moszkva téren,
Most inkább Comóban, napfényesebb térben.
Nem számít hány éves vagy, ha nevetésben mérjük,
Mert ha együtt vagyunk, az idő nem is múló.
A testünkön kívül nem öregszik semmi,
Na menjünk még egyet – ne számold az éveket,
Csak ölelj meg újra... Boldog hetvenet, Bandi!