Múló Idő

Volt idő, mikor lassabb volt az ég,

és az utcák ismerték a neved;

ajtók nyíltak szó nélkül még rég,

és a kézfogás többet ért, mint a szereped.

Uüüuüuü

Tűz körül ült még este a világ,

mesékből nőtt a kompassz deleje,

Elhittünk még ezer igaz csodát,

És az arc mögött ott volt az emberi szó melege.

Most merre szalad a zajló idő?

Fényből lesz-e még meleg kenyér?

És ha szívünk végül útra kél,

Valyon valamikor visszatalál-e még?

Most neonból rakjuk a nappalt,

s képernyőn mérjük az életet;

szavaink közt nő a hangtalan fal,

s a csend már nem béke — csak szünet.

A régi dalból sok hang elveszett,

de új ritmus ver a város felett

Képernyőkön keresünk meleg kezet,

De a jövő nem tanulja az életet.

Most merre szalad a zajló idő?

Fényből lesz-e még meleg kenyér?

És ha szívünk végül útra kél,

Valyon valamikor visszatalál-e még?

Talán másképp lesz majd jó a holnap,

nem tér vissza minden régi nyár;

de ha együtt őrizzük a lángot,

nem oszlig szét az emberi határ.

Mert ami volt, nem tűnik el végleg,

csak alakot vált a történelem;

ha egymás szemében még fény ég,

nem vész el az emberség bennünk sosem.

[Chorus

Most merre szalad a zajló idő?

Fényből lesz-e még meleg kenyér?

És ha szívünk végül útra kél,

Valyon valamikor visszatalál-e még?