Hangom

[Clarinet solo]
[Male vocal]
Esték porában ül a régi fény,
megrepedt tükrökben alszik a remény,
kopott padlón lép a tegnap árnya,
csend ül a szobában — senki se látja.

Képek fakulnak a szív falán,
egy név marad csak, halk talány,
amit szerettünk, eloldotta az idő,
szétfoszló selyem sípoló tüdő.

[Refrén]
[Chorus]
Elmúlt, mint nyár a dér alatt,
szétpergő csillag a hajnalban,
ami volt, már nem lehet,
csak fájó, szép emlékezet.
Vissza nem hívható szó,
elsodorta az elmúló,
de bennem ring még halkan ő —
a vissza nem térő idő.

Üres utcákon fütyül a szél,
neved porát viszi szerteszét,
egy ablakban még ég a tegnap,
de odabent már senki sem él..

Rozsdás kapu mögött a kert,
hol nevetésed egykor kelt,
most csönd nő a fák helyén,
s a múlt lehull, mint fáról a levél.

[Refrén]
[Chorus]
Elmúlt, mint nyár a dér alatt,
szétpergő csillag a hajnalban,
ami volt, már nem lehet,
csak fájó, szép emlékezet.
Vissza nem hívható szó,
elsodorta az elmúló,
de bennem ring még halkan ő —
a vissza nem térő idő.

Tengerbe oldódik minden part,
Hol egykor szívünk összeforrt,
a hangod mélyen bennem él,
de hangom hozzád el nem ér.

Vége lett — és szép volt talán,
mint alkony arany-peremén a nyár,
amit őriztem, most elengedem,
csendben harapom száraz kenyerem.

[Refrén]
[Chorus]
Elmúlt, mint nyár a dér alatt,
szétpergő csillag a hajnalban,
ami volt, már nem lehet,
csak fájó, szép emlékezet.
Vissza nem hívható szó,
elsodorta az elmúló,
de bennem ring még halkan ő —
a vissza nem térő idő.

pop, pop rock